Beköszöntő

Hiánypótló vállalkozás ez a jól sikerült munka, mely az Orfű és környéke szakrális kisemlékeinek regisztrációja. Nagy segítség azok számára, akik ezután kezdik el a Mecsek-Hegyhát néprajzi kutatását. Az Orfűi Tájház erőfeszítéseinek egy állomása e kiadvány megjelenése, rámutatva arra, hogy ennek a nem divatos tájegységnek a feltárása nem, vagy csak részben történt meg.

A mai napig vannak érintetlen padlások, fellelhető emlékek, élő adatközlők.

Az Orfűi Tájház a Baranya Megyei Múzeumigazgatóság tárgyi anyagát kibővítve megteremtette a Mecsek-Hegyhát tájegység néprajzi bemutatóhelyét, feldolgozza és átadja annak népi étkezési kultúráját, felelevenít feledésbe merülő tárgyakat, és e mostani munkájával is segít a figyelemfelkeltésben és egy sikolyt hallat, a hiánypótlásra, a megőrzés, konzerválás, mentés szükségességére.

Hasznos lehet e munka az Orfűi Önkormányzat, a Baranya Megyei Múzeumigazgatóság, a Tájház Szövetség, az Orfűi Tájház, a helyi egyházközösség és mindazok számára, akik vonzódnak a népi kultúránk eme ágához, illetve a felsoroltakon kívül felelősséggel tartoznak azért.

Örömmel tölt el, hogy Orfű ismét gazdagabb lett egy értékkel.

Megragadom az alkalmat és megköszönöm Rozsnyai Katának áldozatos munkáját, és az Orfűi Önkormányzat pozitív hozzáállását ahhoz, hogy ez a munka elkészülhetett.

A néprajz csendes napszámosaként boldogan adom közre és felhasználásra ezt a remek kis kiadványt Ipolyi Arnold szavainak megfontolásával:

„Őrizzük emlékeinket, gyűjtsük össze

maradványainkat és töredékeinket, nehogy végleg

elvesszenek, s azáltal is üresebb legyen a múlt,

szegényebb a jelen és kétesebb a jövő.”

Serényi Ákos

Orfű szakrális kisemlékei

Szakrális kisemlék: szabadban álló vallási tárgyú objektum, melyeket rendszerint a hivatalos egyház is szentesített, de igazán a népi vallásos gyakorlatban játszott szerepet.Kategóriájába a kálváriák, út menti keresztek, haranglábak, képoszlopok, kis kápolnák, mezei oltárok ugyanúgy beletartoznak, mint a pellengérek, határkövek, szabadtéri szobrok, út menti haláljelek, fákon elhelyezett képek, képszekrények, olajnyomatok, keresztek stb., tehát azok az objektumok is, amelyek nem tartoznak a hivatalos műemlékvédelem érdeklődési körébe. Szervesen hozzátartoznak a település képéhez, részét képezik a helyi hagyománynak.

A katolikus népességű települések útjain még ma is föltűnnek azok a kisebb-nagyobb építmények, amelyeket valaha vallási kegyeletből állíttattak Isten dicsőségére. A szakrális kisemlékek a vallási jellegen túl fontos tájékozódási pontot jelentettek felekezeti hovatartozástól függetlenül mindenki számára. S bár nagyban károsodtak a második világháború harcai, majd a kommunizmusnak inkább a nemtörődömségből fakadó pusztításai miatt, még ma is nagy mennyiségben találhatóak meg Magyarországon. Némely szobor, út menti kőkereszt alkotója szemmel láthatóan képzett mestere volt szakmájának, a naiv parasztábrázolásokon pedig inkább az a szeretet érződik, amellyel a mesterségbeli hiányosságokat is pótolni tudták az egykori alkotók.

A szakrális néprajz kutatása a magyar nyelvterületen nem túl nagy múltra tekint vissza. A magyar néprajztudomány német hatásra, a 19. század első felében kezdett kibontakozni. Az akkori felfogásnak megfelelően a korszak néprajzkutatói elsősorban a kereszténység előtti, „pogány“ elemeket keresték a népi kultúrákban, hogy megpróbálják rekonstruálni az egykori „pogány“ magyar hitvilágot. E felfogás a sokkal újabb kereszténység elemeit a magyar népi kultúrában idegen testként kezelte. A helyzet a második világháború után változott meg fokozatosan. Az akkor fennálló rendszer nem támogatta ezeket a kutatásokat, de a hetvenes évek elejétől Magyarországon már nem is tiltotta, így néhány lelkes, képzett folklorista még a rendszerváltás előtt megteremthette a magyar szakrális néprajz alapjait.

Kutatására tehát néhány évtizede figyelt fel a magyar tudományos érdeklődés. Míg Európa számos részén a népi vallásosság emlékeinek kutatása, dokumentálása nagy múltra tekint vissza, addig Közép-Kelet Európa országaiban és így hazánkban is egymástól függetlenül, különböző intézményi háttérrel, egymás munkájáról keveset tudva végzik a téma kutatói ugyanezt. E művek vizsgálatát nehezíti az is, hogy miképpen a tudományok köztes területén helyezkedik el, így szükség van az érintett szakterületek, így a néprajztudósok, művészettörténészek, levéltárosok, műemlékvédelmi szakemberek és építészek együttműködésére.

Magyarországon az utóbbi években a kutatás terén pozitív tendencia tapasztalható, egyre több szakember és laikus, valamint intézmény foglalkozik a szakrális kisemlékek feltérképezésével, dokumentálásával egy-egy régióban.

Európa-szerte több olyan szervezet is működik - elsősorban német nyelvterületen -, amelyet azzal a céllal hoztak létre, hogy felvállalják a kisemlékek védelmét, dokumentálását, s tömörítsék a téma iránt érdeklődő szakembereket és amatőröket. Hazánkban a néprajzkutatók vezetésével és közreműködésével zajlott a legtöbb feldolgozás.

A magyar néprajzi és művészettörténeti kutatás hiányosságai közé tartozik az útmenti szobrok, feszületek, kápolnák vizsgálata. Ennek oka, hogy ezek az alkotások e két tudományág határterületén helyezkednek el. Az útmenti feszületek kívül rekedtek a néprajzi érdeklődés körén, így magyarországi kutatása is kevés, kistáji feldolgozásból áll.

Elhanyagolja a művészettörténet, az építéstörténet, az egyháztörténet; a tárgyi néprajz, a folklór. Határterület kutatása nemcsak a tévedés, melléfogás lehetőségével jár, hiszen nem lehetünk kellően felkészültek ennyi tudományágban. A több oldalról való megközelítésnek minden örömével és lehetőségével is „számolnunk kell”: az összefüggéseket kellene megkeresni, megmutatni. Szakrális kisemlékeink nem „tárgyak”, mögöttük közösségi, vagy egyéni szenvedés, (sors) csapások, életveszedelem, halál illetve ezekből megmenekülés, efölötti öröm, ezért való hálaadás, az állíttatók áhítata, hite, reménykedése áll. Hiedelem háttérismerete nélkül sokszor csak a „tárgyat” (anyag, forma, színezés, készülés ideje, állíttatás helye) rögzítjük – jobb híján.

E vállalkozás célja tehát, hogy a mai Orfű hajdani öt kis településén (Bános, Mecsekrákos, Mecsekszakál, Orfű, Tekeres) található szakrális kisemlékek teljességre törekvő adatbázisát megteremtse. Az egyes emlékekről a helyszínen készülő fényképeken túlmenően lehetőség szerint a vonatkozó könyvtári dokumentumok, illetve a kapcsolódó szájhagyomány is felgyűjtésre és dokumentálásra került.

Orfű és környéke

Már a történelem előtti időkben is laktak a területen emberek, jelenlétüket a környéken megtalált használati eszközök bizonyítják. Erdőlakó, kóborló, vadászó, gyűjtögető életmódot folytattak. A táj természeti adottságai, a hegy, a patakokban gazdag völgyek és a síkságok változatossága alkalmassá tette a területet a letelepedésre. A kora vaskor idején telepedett meg itt az első ismert nevű nép, az illyrek, majd őket a kelták követték.

A római útvonalak nagyjából a ma is használt utak irányában futottak. Az egykori lapisi vadászház mellett feltárt római őrtorony nyomai meghatározzák az északra vezető út irányát. Az 1960-as években, mikor az orfűi tavakat létesítették, római pénzeket mosott ki az egyik hegyoldali forrás vize.

A rómaiak után a népvándorlás törzsei vonultak át a tájon. Hunok, germánok, avarok, szlávok érkeztek a területre, majd megjelentek a honfoglaló magyarok is.

A falu nevének első írásos feljegyzése az 1332-es pápai tizedjegyzékben fordul elő, Orfew alakban, de Mecsekszakál és Bános nevét is említik a 14. század elején írásos források. Ezek az oklevelek a helységek nevét különbözőképpen és a maitól eltérő formában írták. A 14. században Mecsekszakállal lehet azonos Zacal, s a mai Bános talán a hajdani Balvanus vagy Balvanos (Bálványos) szóból rövidült. Ezek a falvak a középkorban virágzó magyar települések voltak, sőt volt közöttük templomos falu is: Orfű mellett már 1721-ben is említett templomrom található. A települést az 1542-évi adóösszeírás "Orphe" elnevezéssel illette.

A pécsi püspökséghez tartozó, környékbeli falvak a török hódoltság, illetve az azt követő felszabadító háborúk idején néptelenedtek el. Talán csak egy-egy dűlőnév őrzi ma már ezeknek az elpusztult falvaknak az emlékét: Lipóc, Érszeg, Nyárás, Egrestó, Kiskövesd és Öregtemplom-dűlő.

A 18. század elején lassan indult meg csak az újjáépítés. A pusztává lett falut az 1760-as években németekkel telepítették be. A kihalt tájra, a lerombolt falvak helyére zömmel német jobbágyok érkeztek több hullámban, Németország különböző tájairól, főként Hessen és Pfalz tartományaiból. A század közepén már a magyar népesség is jelen volt a faluban.

Az 1910. évi népszámlálás adatai szerint Bánoson 224 fő, Mecsekrákoson 267 fő, Mecsekszakálon 124 fő, Orfűn 243 fő, Tekeresen 160 fő élt. A népesség származását tekintve Bánoson és Mecsekszakálon szinte csak magyarok, Mecsekrákoson és Orfűn nagyobbrészt, kb. 60 %-ban katolikus németek: svábok, illetve magyarok, és Tekeresen tisztán németek éltek. Mecsekrákoson a tót nemzetség is képviseltette magát. Az itt élők között szinte minden foglalkozási ág képviseltette magát, meglepően sok vízimolnár és méhész dolgozott az öt kis faluban.

1910-ben mind az öt település a Hegyháti Járáshoz tartozott, Sásd volt a járásbíróság központja. A területileg illetékes körjegyzőség Abaligeten, a csendőrőrs pedig Kővágószőlősön volt.

1933-ban történt legközelebb népszámlálás, de számottevően nem történt változás a népesség létszámában. Az 1930-as években átlagosan az öt kis falu lakosságának fele német anyanyelvű, de Bánoson még mindig csak magyarok, Tekeresen pedig csak németek laktak, ez a házak formáján ma is látszik.

Az 1941-es adatok szerint a falvak életében közigazgatásilag történt változás: Bánost, Mecsekszakált és Tekerest a Pécsi Járáshoz csatolták, a Hegyháti Járás helyett. Ez a felosztás 1950-ig maradt változatlan, akkor megszűnt.

A második világháború után a kitelepített vagy kiszökött lakosság helyébe a Felvidékről, a Nyírségből és a Dél-Alföldről érkeztek magyar csoportok. A lakosság legnagyobb része –akár német, akár magyar anyanyelvű- a római katolikus vallást követte.

A falvak lakossága az elmúlt évtizedekben nagymértékben lecsökkent. Ez a városiasodás folyamatával hozható kapcsolatba. 1970-ben Mecsekszakálon csak 77-en, Tekeresen 102-en éltek.

A 80-as években új utakat építettek, az autóbuszok már naponta többször is megközelítették a kisebb falvakat, így az emberek elvándorlása némileg csökkent. A mesterséges tavak létesítése óta, az egyre fokozódó idegenforgalom is helyi munkalehetőséget nyújt.

Orfűhöz csatolták 1969. január 1.-én Mecsekrákost, 1975. január 1.-én Mecsekszakált és Tekerest, 1979. január 1.-én Bánost. Ma a jellemzően katolikus településen döntően magyarok élnek. (2001-es adat szerint a 770 lakosból 706 magyar, 36 német, 14 román, 14 cigány.)

Szakrális kisemlékek

A kistérség településein számtalan olyan vallási tárgyú szobrot, keresztet állítottak, melyek a helybeliek hitbuzgalmáról tesznek tanúbizonyságot, de művészeti értékük sem elhanyagolható. Elengedhetetlen kellékei voltak a korábbi évszázadok mindennapjainak.

A magyarországi feszületállítás kezdete már a középkorba nyúlik vissza, bár a ma is álló útmenti keresztek között nem találunk XVIII. századinál régebbieket.

A XVIII. század jezsuita missziói során országszerte állítottak fel kereszteket, ahol a hívők rendszeresen imádkoztak, énekeltek. Sajnos nincs tudomásunk ma is álló, XVIII. századi missziós keresztről.

Az útmenti és temetői feszületek állítása a XVIII – XIX. században egész Magyarországon elterjedt, mind a városokban, mind a falvakban, szőlőhegyeken és tanyákon, olyannyira, hogy egyes falvakban, a hozzá tartozó határrészekkel együtt sokszor tíz – tizenkét feszület is állt egy időben.

A keresztek emelésének oka sokféle lehet:

·A 15-16. században gyilkosságok színhelyén ún. „engesztelő” kereszteket állítottak, melyekkel a gyilkosok nyerhettek bocsánatot.

·Falvak bejáratának jelzése (az elején köszöntés, a végén búcsúztatás céljából)

·Templom melletti keresztállítás

·Temetői kereszt

·Engesztelő kereszt (halott emlékére)

·Hálaadó kereszt (háborúból való hazatérés örömére)

·Fogadalomból, betegség idején állított kereszt

·Szerencsétlenség helyén, emlékül állított kereszt

·Az állíttató család saját magának kívánt emléket állítani

·Dűlőutak mellett, útkereszteződéseknél, a rosszak, bűbájosok távoltartására állított feszületek

·Gonosz lelkek távoltartására (a keresztutakon állították, ahol a néphit szerint a gonosz lelkek járnak.)

·„Mágikus” helyeken, a gonosz erők távoltartására állított feszületek

·Ártó hatalmak távoltartása (a határban, szőlőkben felállított keresztek vihar, jég, férgek, tolvajok ellen védték a termést, óvták a falut.)

A katolikus vallásgyakorlás megköveteli, hogy a tér bizonyos pontjain keresztek legyenek, illetve a leendő helyét is a tér valamely már meglévő csomópontján jelöli ki (pl. keresztútnál, templom mellett). Később azonban az állíttatás okai háttérbe szorulnak, és felszentelésétől fogva önmagában is teljes értékűvé válik.

A kereszt felszentelése fontos esemény a falu lakói, a közösség hitéletében, hiszen ezzel minőségi különbséget, kultikus többletet nyer a feszület. (Az abaligeti hagyomány szerint az ottani „pogánykeresztnél” (fel nem szentelt feszületnél) könyörgő kérése nem nyer meghallgatást.)

A katolikus parasztság gyakorlója volt a kereszt mellett elhaladva a tiszteletadás jeleit kimutatni: keresztvetés, kalapemelés. Egyházi szertartásokat is szoktak a kereszteknél tartani. Az út-menti keresztek a népi gyógyításban is szerepet játszottak, már-már mágikus erőt tulajdonítva egyes feszületeknek. (Pl. az abaligeti kálvária középső feszületének talapzatából hiányzik egy 8*8 cm-es, hívők által kikapart darab, melynek varázserőt tulajdonítottak.)

A keresztek megóvásáról már állításukkor gondoskodtak, szinte valamennyit ellátták léc- vagy drótkerítéssel (kivéve a temetői kereszteket). Az állíttató család, később az ő leszármazottai (esetleg akinek a kereszt a földjén állt) gondoskodnak a feszület gondozásáról, karbantartásáról. A nevezetes alkalmakra (állíttatásuk, felszentelésük évfordulói, halottak napjára) virágokkal kidíszítik, környéküket kitisztítják. Az orfűi feszületek kb. 80%-a ma is gondozott. Az idők során több keresztet is eltávolítottak eredeti helyéről, és valahol a közelben újra felállították őket. Ezek oka, hogy a feszület a régi helyén útban volt, általában építések, építkezések miatt.

Három keresztnél található utalás (javítási nyomok) helyreállítási munkákra. Teljesen elpusztult, de még felismerhető négy feszület, egy Mecsekrákoson, kettő Orfűn, egy pedig a tekeresi szőlőhegyen található.

A területen igen nehéz meghatározni a kereszteket alkotó mesteremberek nevét, mert írásos emlékek nem őrzik nyomát, kőfaragójegyek alkalmazása pedig nem volt szokásban. Egyetlen keresztre vésték fel a mester nevét (Reisz Ferenc, Nádasd, 1926 – bánosi temetői hátsó kereszt). Tüskés Gábor tanulmánya szerint 4 környékbeli fiatal feszületről a szájhagyomány azt tartja, hogy mecseknádasdi kőfaragók munkája. A hasonló stílusjegyek, formai azonosságok alapján azonban feltételezhető, hogy Mecseknádasdon készítették a keresztek jelentős részét.

Mecseknádasdra is – hasonlóan a mi öt kis falunkhoz - a XVIII. században német telepesek érkeztek, és a XIX. századra a faluban már jelentős kőfaragóipar virágzott. E század első felében 16 önálló kőfaragóműhely dolgozott Mecseknádasdon, termékeikkel –sírkeresztek, útmenti feszületek- az egész megyét ellátták. A homokkövet a közeli „Staumetzbrücke”-nél a „Klauner Berg”-ből és a lovászhetényi „Schatzgrube”-ból bányászták, de Reziből és Várvölgyből is jelentős mennyiséget szállítottak. A kőfaragó mesterek mintakönyvek helyett rajzvázlatok és kartonpapír sablonok segítségével dolgoztak. Az 1940-es évektől kezdtek el homokkő helyett műkővel dolgozni.

A hajdani öt kis falu területén található 24 feszületből 7 Orfűn, 6 Mecsekrákoson, 4 Tekeresen, 4 Bánoson és 3 Mecsekszakálon áll, vagy állt még a közelmúltban. A keresztek száma a településeken élők számával hozható összefüggésbe. Időbeli elterjedésük erősen megoszlik. A legkorábban emelt és ma is álló feszület talapzata az 1800-as évek elejéről, a legfiatalabb kereszt 1998-ból származik, utóbbi a rajta olvasható legkorábbi évszám szerint. Több esetben fordul elő, hogy a kereszten nem olvasható évszám, ekkor - írásos források hiányában - szakember segített megbecsülni a kereszt korát.

A még meglévő orfűi útmenti és temetői feszületeket szabálytalan időközökben, kisebb megszakításokkal folyamatosan állították. Mégis, a legnagyobb számban a XIX. század végén, illetve a második világháború éveiben állították ezeket a kereszteket.

Előfordulási helyük szerint három csoportra oszthatjuk a feszületeket:

·Útmenti, magányos kereszt (a régi főbb útvonalak, dűlőutak, egykor sokat használt utak mentén)- 12 db

·Egyházi épületek (templomok, haranglábak) melletti kereszt – 6 db

·Temetői feszület – 6 darab

A keresztek 3 - 3 és fél méter magasak, ebből kb. 1 méter az alap, és 2 méter a feszület függőleges szára. A keresztek vízszintes szára a függőlegest annak tetejétől kb. 30 cm-re metszi. A vízszintes szár hossza kb. 1 méter, a szárak vastagsága körülbelül 15 cm. A talapzat mindig három részből áll: a széles, de alacsony alapon egy keskeny, de magas négyzetes oszlop helyezkedik el, erre pedig ismét egy szélesebb lapot állítottak. A kereszt szárait csapolással illesztették a talapzatba és egymásba.

A vízszintes szár mindig egy, a függőleges pedig két részből áll. A homokkő kereszteknél Jézus feje és karjai a vízszintes szárral, teste és lábai a függőleges szárral együtt vannak kifaragva. A műkőből készült feszületekre utólag erősítették rá az öntött korpuszt.

A feszületeknél a legfőbb viszonyítási alap a talapzat legfelső pereme alatti szélesség mérete. A mi vidékünkön, akár homokkő, akár műkő feszületet vizsgálunk, 44 és 54 cm közötti ez az adat. Például a Balaton délnyugati részén a keresztek alapjának átlagszélessége nem haladja meg a 30 cm-t. Ezt az adatot összehasonlítva lehetőség nyílik a kőfaragóműhelyek elkülönítésére, illetve a kereszt állításának helye és időpontja közti összefüggés megállapítására.

A vizsgált feszületek kétféle anyagból: homokkőből és műkőből készültek. Homokkőből 1938-ig állítottak kereszteket. Ennek az anyagnak több fajtáját is használták: cserkövet (durvább szemcseméretű), finom homokkövet és jakabhegyi vörös homokkövet. A műkő az 1920-as, 30-as évektől kezdett elterjedni. Márványt csak a feliratos táblák készítésére használtak.

A homokkőből készült kereszteket gyakran festékréteg borította, egyrészt kiemelve az útmenti emléket a környezetéből, másrészt a nép elképzelése szerint a festékborítás megvédi a feszületet az idő pusztításától. Sajnos azonban a festékréteg meggátolja a kő szellőzését, így még gyorsabban pusztulásnak indul. Sok esetben csak a korpusz egyes részeit festették be: a töviskoronát, a hajat, a szakállat, és néha az ágyékkötőt barnára színezték.

A keresztszárak végződései alapján a feszületeket három csoportba oszthatjuk.

·A „kockafejes” csoportba 8 kereszt tartozik.

·„Félköríves” szárvégződésű feszület 7 darab van a vizsgált területen.

·A harmadik, „karéjos” elnevezésű csoportba (itt a szárvégződések lóherelevél alakúak) 5 kereszt osztható.

Négy útmenti kereszt található, melyek egyik csoportba sem sorolhatóak be; olyannyira megrongálódtak, hogy csak a talapzatuk maradt fenn.

A még álló feszületek közül 14 homokkőből, 7 műkőből, egy pedig fából készült. Két esetben találkozhatunk eredeti homokkő talapzattal, amit később műkő feszülettel egészítettek ki. Az alkotó mester művészi képessége, tehetsége, fantáziája elsősorban a homokkőfeszületek korpuszainál bontakozhat ki, és ezeken is lehet leginkább megfigyelni a stílusok változását. A puha, szemcsés homokkő aprólékosabb kidolgozást enged, a keményebb kőzet megmunkálása erre nem ad lehetőséget. A homokkőből készült szobrokra, alakokra az egyszerűség, zártság, nyugodt megformálás, szimmetrikus elrendezés jellemző. A műkőfeszületeknél a készítő előre megformált sablonba önti az anyagot, így ezek a keresztek sokkal kisebb variációs lehetőséget nyújtanak. Szabadabb vonalvezetés, mozgalmasság, dúsabb ruharedőzet a főbb jegyei a műkőből készült korpuszoknak, szobroknak.

A korpusz faragásánál a művész a fej megmintázásakor csillogtathatta meg mesterségbeli tudását. A fej tartásának, az arckifejezésnek összhangban kellett állnia a kéz- és lábtartással, és a test egészével is. A kor által megkövetelt stílus-felfogáshoz minden kőfaragó mester hozzáadott valamit a maga egyéniségéből. A fej minden korpuszon jobbra hajlik, és töviskoronát visel. A nyugodt arcvonások érzelemmentessége összhangban áll a test mozdulatlanságával, méltóságot sugároz.

A kéz- és lábtartás kialakításakor szinte ugyanúgy járt el minden készítő: a karok minden esetben párhuzamosak a kereszt száraival, esetleg könyökben enyhén hajlítottak. A műkő korpuszoknál gyakori az erősen megtört kéztartás. A kézfejek behajlítottak, az átszögezett tenyér ujjai egymás mellé szorítottak. A lábszárak zártak, ritkán láthatóak kissé felhúzott térdek. Néhány korpuszon szépen stilizált mellkas mintázatot találunk. A mellkas oldalsebét a kőfaragó mesterek hol a bal, hol a jobb oldalára helyezték, hiszen az evangéliumok nem adnak egyértelmű utalást erre vonatkozóan. Ugyanígy az ágyékkendő kiképzését is többféle módon oldották meg.

A kereszteket még állításukkor felirattal látták el, melyet a talapzat elülső oldalára véstek. Egy esetben fordul elő, hogy a talapzat három oldalát is ellátták mintázattal, felirattal. Orfű területén magyar nyelvű felirattal ellátott feszület 8, német nyelvű 5, kétnyelvű (magyar-német) 1 darab található. Ezek a feliratok a kereszt állíttatásának körülményeiről adnak felvilágosítást, szerepelhet bennük az állíttatás, a javítás időpontja, annak oka, illetve az állíttató család vagy a személy neve.

Érdemes a kereszteket kiegészítő ábrázolásokat is figyelembe vennünk. Az orfűi 24 feszületből 12 talapzatán Mária szobrot, a mecsekrákosi kápolna előtti (a jobboldali) kereszten és egy Kis-Orfűi talapzaton pietát, egy tekeresi útmenti emléken pedig Szent József ábrázolást találunk. Két kereszt talapzatára utólag, valahonnan letört feszületdarabokat helyeztek, ezek valószínűleg nem az eredeti keresztről származnak. A feszületeket kiegészítő szobrocskák száma eredetileg sokkal több lehetett, de mivel nem minden esetben erősítették őket a talapzathoz, könnyen megsemmisültek.

Az útmenti és temetői feszületek a falusi nép életében jelentős szerepet töltöttek be, a hozzájuk fűződő szokás- és hiedelemvilág igen gazdag. A kereszteket egy évben többször is felkeresték: mindenszentekkor egyénileg, áldozócsütörtök hetében pedig hétfőn, kedden és szerdán keresztjáró körmenettel mentek hozzájuk. Mindenszentekkor virágot, koszorút hoztak a feszületekhez, este gyertyát is égettek az ismeretlen vagy idegen helyen nyugvó hozzátartozóért, és néha egy-két forintot is tettek a kereszt talapzatára. A középkori hagyománnyal bíró keresztjáró napokat ezen a vidéken Abaligeten tartották, melyre a közeli községekből is sokan elmentek. Buzgó családok, vagy a Rózsafüzér Társulat tagjai minden jelentősebb Mária-ünnepen is látogatták a kereszteket, megkoszorúzták azt, majd közösen imádkoztak. Tüskés Gábor tanulmánya szerint egy tekeresi feszületről úgy tudják, hogy „ha nem volt eső, akkor kimentek a kereszthez vasárnap délután, litánia után, és könyörögtek, hogy Isten adjon esőt. Lett is eső pár napon belül, mindig lett eső.”

Magyarország több területén is ismert sajátos népszokással találkozhattunk három bánosi feszületnél. Szintén Tüskés Gábornál olvasható, hogy a keresztek Mária-szobrait mindenszentekkor egy asszony felöltöztette, ruhácskát kötött a szobrok nyakába. Ennek okát nem árulta el, csupán annyit, hogy fogadalomból csinálja. Később több bánosi asszony felváltva öltöztette a falu Mária szobrait, főként mindenszentekkor. Ma már nem él ez a hagyomány.

Búcsúk alkalmával a hívők együttesen keresték fel az útvonal mellett álló kereszteket, imádkoztak és énekeltek előttük. Az abaligeti „Pogány-kereszt”-nek minden évben kétszer különleges szerep jutott. Először amikor a falu népe a máriagyűdi búcsúba ment: az abaligeti harangok addig szóltak, míg a búcsúsokat látni lehetett a kereszttől; másodszor pedig amikor két nap múlva hazajöttek.

Ezeken a szokásokon kívül az útmenti keresztekhez különféle szájhagyomány útján fennmaradt történetek is fűződnek, de ezek sosem származnak a XX. század előtti időkből. A feszületek állításának vélt vagy valós okát – a rajtuk szereplő feliratokon kívül - a gyakran több változattal is rendelkező mondák őrizték. Ezek a történetek idővel egyre rövidülnek, tartalmuk egyre fakul. Úgy szürkülnek, kopnak el, mint gazdáik, a feszületek, s lassan már csak ők maguk ismerik titkaikat is.

Keresztek

Kis-Orfű (7 db)

1. Az Orfű előtti kanyarban

1938-as évszámmal, felirattal: „… / Adam u. Anna / Schram / geb. Schaff / Johann u. Anna / Schram / geb. Nathris / 1938”. Hiánytalan műkő feszület, az oldala is díszített. Amíg leérünk a kápolna előtti keresztig, pontosan elmondhatunk egy Miatyánkot és egy Üdvözlégy Máriát. Egy pécsi házaspár: Dr. Várszegi László és felesége, Dr. Várszeginé Horváth Edit, az orfűi patika alapítói újíttatták fel a falu kezdetét jelző keresztet, virággal is ők látják el a feszületet. Valaha saját mezejében a Schram család állítatta, sajnos sváb kitelepítés miatt (Lipcse környékére) nincs a környéken leszármazottjuk.

2. Kápolna előtti kereszt

Jó állapotú műkőből készült feszület. Állíttatása után sokáig körbe volt kerítve, a talapzatán lévő szoborfülkéből feltehetően az 5. számú, Szilvás közi keresztnél található pieta hiányzik. Ma még a feliratából kiolvasható: „1913 / … / Josef Scherer”.

3. Ulmer kereszt, a Dózsa György utca legelején

Faragott homokkő kereszt, megóvott állapotban. Ulmer József (id. Ulmer András édesapja) állíttatta 1935-ben (1960-ban halt meg). Megfogadta, ha az első világháborúból hazatér, hálából keresztet állíttat. Beszentelésekor ítéletidő tombolt. A család azóta is szépen gondozza, rendben tartja a fogadalmi feszületet.

4. Kis-Orfű felett az erdőben

A gyalogösvény bal oldalán egy fa útjelző kereszt volt, a régi pécsi gyalogút mentén. Talán egy sváb ember állíttatta. 1944-ben id. Ulmer András felújítatta, visszarakták eredeti helyére: katonák vitték fel a hátukon a nehéz, több mint 70 kg-os keresztet. 2003 körül falubeliek gombászás közben megtalálták Jézus szobrát az árokba dobva, nem messze a feszülettől. Mivel sárgára festett öntvény volt, talán réznek hitték. Ifj. Ulmer András festette át, majd 2004 körül átrakták Jézus testét egy szintén Kis-Orfűi keresztre.

5. Szilvás közben

Kerítéssel körbekerített, faragott homokkő talapzat, a fűben mellette hevernek a valamikori kereszt darabjai. A szoborfülkébe állított sérült, hiányos pieta feltehetően a 2. számú, kápolna előtti feszület része volt. Valaha talán dűlőutat jelző kereszt lehetett. Ugyanaz az ember állíttatta, és ugyanakkor, mint a 7. sz. feszületet.

6. Temetőben

Naív, népi klasszicista jegyeket hordozó, jó állapotban lévő faragott homokkő feszület. Hajdani felirata már nem olvasható.

7. Kis-tó előtt, jobboldalon

A talapzat eredeti, homokkőből készült, feliratából már nem látszik semmi, valaha talán útjelző kereszt volt. A gallértól műkőből készült, utólag pótolták, amikor egy 1990 körül történt karambol miatt teljesen tönkrement az eredeti homokkő kereszt. A balesetet okozó vállalta, hogy felépítteti az új feszületet: a darabokra tört régit műkő kereszttel pótolták. Öntöttvas, aranyozott, XX. sz. eleji korpuszt tettek rá, ami előtte szintén egy Kis-Orfűi útmenti, erdőszéli keresztet (4. sz.) díszített. Augusztus 20.-án az abaligeti pap megszentelte. Az eredeti kereszt a testtel tönkrement, nyoma nincs.

Mecsekrákos (6 db)

1. Ady Endre utcában

Már csak a homokkő talapzata van meg, támfalként beépítve, illetve mellette hevernek az e fölötti rész pár darabja. A keresztnek már nincs nyoma. Valaha a régi falu szélét, a szőlőhegy kezdetét jelezte.

2. Önkormányzat előtt

Műkő feszület, „Annamaria Pilgermayer” felirattal, 1908-as évszámmal. Pótlás nélkül, eredeti állapotában. Tősgyökeres mecsekrákosi család állíttatta.

3. Kápolna előtti jobb oldali kereszt

„Josef Schwab und Eva …� / 1928” felirattal. A homokkő feszület hiánytalan, nem pótolt. A Jézus alatt a fülkében Pieta látható, fagyás miatt már sérülten. A kereszt végeit különleges mintával faragták.

4. Kápolna előtti bal oldali kereszt

XIX. századból származó, faragott sárga homokkő feszület, népi, naív Jézus ábrázolással. Évszám, felirat már nem szerepel rajta, a korpusz is hiányos (jobb lába letört), sérült. Alá egy régi kereszt töredéket helyeztek. A Pécsi-tónál, amikor a régi strandot építették, volt egy valaha dűlőutat jelző kereszt, Abaliget felé. Az építkezések miatt ezt áthelyezték, és újra felállították Rákoson, a templom előtt, valószínűleg ez lehetett az.

5. Temetőben

1903-ból származó, hiánytalan műkő feszület. Német, tót és magyar összefogásnak köszönhetően „Állíttatott a / Rákosi / köszség által / 1903”-ban.

6. Pécsi tó mellett, az Abaliget felöli oldalon

1860-ból származó, faragott homokkő feszület, egykor vörösre festve. A feliratából jelenleg „Katalin” olvasható már csak ki. A korpusz alatti Mária (esetleg más szentszobor) hiányzik. A kereszt eredeti állapotában van, nem pótolt, az idők során kissé megdőlt.

Bános (4 db)

1. Temetőben az első

A talapzata korosabb (XIX. század eleji), népi barokk jegyekkel bíró faragott homokkő. A kereszt későbbi, XX. századi, valószínűleg homokkő kiegészítés, sárgára lefestve. Az akkori Jézus szobor arca teljesen tönkrement, ezért a bánosi hívek 2003-ban egy akkor még orfűi vállalkozóval felújíttatták. A korpusz és a Mária szobor festett öntvények, 2003-as pótlások, fehérre festve.

2. Temetőben a hátsó

Faragott homokkő kereszt, eredeti és nagyon jó állapotban. A felirata mindent elmond: „Isten dicsőségére hálás / szívvel emeltette / Hencz Sándor / az 1926. évében / annak emlékére hogy / szeretett kis gyermeke / Hencz Jenőke / és édesanyja Sebők Teréz / sújos betekségből fel- / gyógyultak. / Reisz Ferenc / Nádasd

3. A temető után

1902-ben állíttatták az eredeti feszületet, de későbbi felújítás nyomait viseli.� Hencz György neve még kiolvasható rajta, illetve az 1902-es évszám. Műkőből készült minden eleme, sárga kereszt turistajel van ráfestve.

4. A szőlőhegyen, Sebők Ferenc telkén

Fehérre meszelt faragott homokkő kereszt, nagyon jó állapotban. „Állíttatták Isten dicsőségére / Sebők Ferenc / neje / Páll Anna / és gyermekei / Lajos és Erzsébet / 1934 / Imádunk és áldunk téged Jézus / Krisztus, mert a te szent kereszted / által megváltottad a világot”. Fogadalmi kereszt, az idősebb Sebők Ferenc az első világháborúból való hazatérés örömére állíttatta. Felszenteltették, a család jelenleg is szépen gondozza.

Mecsekszakál (3 db)

1. Temetőben

1945-ben készült, jelenleg rossz állapotban lévő, műkőből készült feszület. „Isten dicsőségére / hálaadásul / állíttatta / idős / Szél János / és családja / 1945”.

2. Kápolna mellett

A talapzata régebbi, faragott homokkő, későbbi felirattal: „Isten dicsőségére állíttatta / Páll Károly / és neje / Kiss Mária / 1939”, öntött műkő lapon. A Mária-szobor és a kereszt szintén későbbi, öntött műkő.

3. A kápolnától 50 méterre, a lovardával szemben

Jó állapotban lévő faragott homokkő kereszt, műkő táblát illesztettek a talapzatba. Ennek felirata: „Isten dicsőségére állíttatta / Ürögi Széll József / és neje / Loga Erzsébet / 1938” Beszentelték.

Tekeres (4 db)

1. A tekeresi szőlőhegyen

A tekeresi lakosok Wunderlich keresztként ismerik, Rudolf Jánosék szőlőjében állt, az ő felmenőik állíttatták. A család sokáig gondozta, de ma már sajnos a feszületnek csak a talapzata maradt meg.

2. Orfű – Abaliget határában

Rudolf Jánosék egy másik szőlőjében, egy hármasút szélén még ma is áll a „Gungl kereszt”. Faragott homokkő feszület, még viszonylag jó állapotban. Egy töredezett szobor darabjai is állnak a talapzaton, nem biztos, hogy ezek valaha a kereszt részei voltak. Évszám, felirat már nem szerepel rajta.

3. A temetőben

1998-ban a régi, megrongálódott kereszt helyére emelték, a tekeresi lakosok és a helyi Önkormányzat segítségével. Műkőből készült, a szobrok szürke öntvényből (fém ötvözet). A régi feszület összetöredezett, nem maradt belőle semmi (a ravatalozó oldalához szórták a darabjait).

4. A Hermann Ottó tó mellett

Szép, faragott homokkő feszület, a népnyelv Schaf keresztként ismeri. Fogadalmi kereszt, amikor Schaf József hazatért az orosz hadifogságból, ő és felesége, Perneker Teréz emeltették. Jelenlegi gondozója Schaf Márton, pécsi lakos, az ő nagyszülei állíttatták a szép feszületet; tervezi a kereszt helyreállíttatását. 1925-ös évszám szerepel a kereszten, illetve egy már olvashatatlan felirat, melyből ma már csak a Perneker név vehető ki. A korpusz alatt Szent József a kis Jézussal látható, arcukat az idő elmosta. A feszület hiánytalan, nincs pótolva, viszonylag jó állapotban van. Körülötte huzalkerítés, kovácsoltvas díszekkel. A talapzat alján érme nagyságú, vasból készült monogram (M.J.) található. A terület az egyházközségé.

További feszületek Orfű közelében

Kis-Orfű környékén

·�������� A Rácz tanya körül

·�������� Az Abaligeti határban, a kilátó felé. Favágás közben egy ráesett fa miatt meghalt egy fiatal férfi, aki a háborúból szabadságra érkezett haza, emlékül állíttatták neki a keresztet. A Kis-Orfűi temetőben temették el, édesapjával együtt, aki a háborúban halt meg. A következő kisemlék szintén Abaliget felé, de ennél messzebb található:

·�������� A régi gyalogúton, ha a kilátó és Abaliget felé indulunk, Lipóccal szemben, a kaszálón, az Abaligeti út felett, a Misés úton volt régen egy Mária szobor. Eredetileg talán kereszt lehetett, de már csak a talapzata van meg.

·�������� Kis-Orfű előtt, Umferdorben kereszt. Ma már semmi nyoma nincs az egykor fa, később vas feszületnek. Umferdorben Ádámné leesett a traktorról, sajnos olyan szerencsétlenül, hogy nem élte túl a balesetet. 45 éves volt.

Bános környékén

·�������� Sikonda felé, Hertelend irányába, Galgócziék szőlőjénél. Talán határkő lehetett.

·�������� A falu után balra lent, Büdöskútnál, egy nagy tölgyfa környékén. Ez a terület egykor legelő volt.

·�������� Barátúr felé az erdőben található az a Szent Imre kereszt, aminél esőért fohászkodtak az emberek, s az elbeszélések szerint hazafelé már meg is áztak.

Tekeres környékén

·�������� A régi Malomárokban, a Szennyvíztelepnél. Amikor az oroszok bejöttek, már csak a talapzata volt meg, egy traktor elborította. Sokáig egy öreg néni vitt virágot a helyére.

·�������� A Hermann Ottó-tó mellett, a régi dűlőutat jelezte Bodolyabér felé. Bal oldalán kulcsosház található.

·�������� A kemping felett a gyalogúton, a Sóber pincénél.

·�������� A tekeresi szőlőhegyen, már Kovácsszénája határában, egy kékre festett, szép állapotban lévő feszület.

·�������� A Pécsi tóban, elárasztva, az egykori vízimalom mellett állt a „Pál Károly kereszt”.

Az útmenti feszületekkel sok tekintetben hasonló funkciókat látnak el a szabadtéri kápolnák, de jelentésük kevésbé univerzális, szorosabb összefüggést mutat az ábrázolt szent kultuszával. A keresztek általánosabb célúak, még akkor is, ha állíttatásuk valamely konkrét eseményhez kapcsolódik.

Kápolnák ����������

Orfű mind az öt településrészén található templom vagy kápolna, amelyek jelenleg a Római Katolikus Egyházhoz, az Abaligeti Plébániához tartoznak.

A rendszerváltás előtt az orfűi kápolnák állami tulajdonban voltak, majd 1989 után az egyház a Mecsekrákosi Szent Márton püspök kápolnát és a Kis-Orfűi Szent Márton püspök templomot visszaigényelte. A Tájház Szövetség pályázatán nyert 2.000.000.- Ft-nak köszönhetően a Mecsekrákosi Szent Márton püspök kápolna új tetőhéjat kapott. A Tekeresi Nagyboldogasszony kápolna és a Mecsekszakáli Szent Erzsébet kápolna önkormányzati tulajdonba került, így mindkettő komoly felújításon esett át: tető- és nyílászárócserén, belső felújításokon. Egyedül a Bánosi Szent Imre herceg iskolakápolna maradt állami tulajdonban, sajnos így, gondozatlanul szomorú látványt nyújt; felújításra szorulna.

1933-ból származó adatok szerint mindegyik kápolnában működik római katolikus népiskola. Ekkor Bánoson Somogyiné Gacsi Teréz, Mecsekrákoson Scheszták János, Mecsekszakálon Mayer Istvánné, Orfűn Petz Péter, Tekeresen pedig Szulló József volt a tanító. Adatokat egyedül az 1876-ban született Szulló Józsefről találni: 1906-ban befejezte az Esztergomi Érseki Tanítóképzőt, 1904-től 1933-ig biztosan ő tanította minden jóra-szépre a tekeresi kisdiákokat. Kiváló népművelő és a helyi polgári lövészegylet oktatója volt, mindemellett új gazdasági eszközöket is szabadalmaztatott.

A. Kis-Orfűi Szent Márton püspök templom (Kossuth L. u. 11.) (XIX. sz.)

A templom 1880.-ban épült, az oltára 1926.-ban készült. Valaha egy szalmatetős kápolna volt, iskolával (egy tanteremmel), tanítólakással (40-40 m2), ez utóbbi ma kulcsosházként üzemel. 70 diákja volt, magyar és német nyelven folyt az oktatás. Id. Ulmer András készítette ajándékba a gyóntatószéket, az oltárt, a stációs képeket, a csillárt, a szentképeket. A toronykapu új rézlemezt kapott. Ifj. Ulmer András nevéhez többek között a harang villanyosítása is kötődik. A szerényen berendezett kápolna falán az Amiens-i jelenetet ábrázoló festmény látható. A lovon ülő Szent Márton egy gótikus formákat idéző épület előtt osztja meg köpe­nyét a botjára támaszkodó koldussal. Egy időben állítólag minden nap este 10 órakor harangoztak, hogy a közeli erdőkben meghallván, hazataláljon az orfűi lakos. Harmóniummal is rendelkezik. Helyi műemlékvédelem alatt áll.

B. Mecsekrákosi Szent Márton püspök kápolna (Széchenyi tér)

A fehérre festett, hajdani paplakkal egybeépített, Szent Márton tiszteletére szentelt kápolnácskába az előreugró, négyzetes torony alatt léphetünk be. A szerény berendezésű kápolna oltárképén a püspök áll, a feje körül két angyal, lábainál tájkép, benne kis fehér templom látható. 1926-ban Klics János vízimolnár felajánlására elkészült a kápolna oltárasztala.

A kápolna előtti két feszület állítólag a német – magyar lakosság miatt került felállításra.

Az Orfűi Tájház épülete egy igazi kuriózum: ritkaság számba megy ez az épület együttes, egy templommal egytengelyű, tornácos parasztház látványa. A templom melletti épületrész kántorlakás, iskola, orvosi rendelő és szolgálati lakásként is működött. Utolsó lakója a helyi tanács nyugalmazott hivatalsegédje: Kiss Jánosné, szül. Anderle Juliska néni volt.

Az épület a Katolikus Egyház és Orfü Község Önkormányzatának tulajdona.

Jelenleg egy adományból származó villanyorgonával rendelkezik, viszont az ajtó mellett jobbra egy kis bemélyedés található, a kápolna építésekor valószínűleg helyet szántak egy harmóniumnak. Helyi műemlékvédelem alatt áll.

A Templom állomás – és bélyegzőhelye a Szent Márton Európai Kulturális Útvonalnak. Orfű körmenettel ünnepli a Márton napot, az ünnepi szentmisét a faluban mindkét Szent Márton kápolnában bemutatják.

C. Bánosi Szent Imre herceg iskolakápolna (Fő u.)

XX. században épült. 1990 körül még a régi iskolapadokat használták a kápolnában, majd pár évvel később megkapták az abaligeti templomból a régi padokat. Hétköznapokon iskolaként üzemelt, vasárnap pedig a hívek az iskolapadokban a misén vettek részt. Harmóniummal felszerelt kis kápolna.

D. Mecsekszakáli Szent Erzsébet kápolna (Szabadság u.)

Hordozható harmóniummal rendelkezik.

E. Tekeresi Nagyboldogasszony kápolna (Petőfi S. u. 11.)

1880-ban épült. A kápolnát az egykori iskolából és lakásból alakították ki. Az oltárkép egy ismeretlen festőtől származó Murillo másolat. A tabernákulumot id. Ulmer András készítette, 1990 körül. Harmóniummal is rendelkezik. Helyi műemlékvédelem alatt áll.

F. Gábor-kút és emlékhely (a Malommúzeum előtt)

Kerényi Gábor, az Orfűi Kézműves Egyesület egyik alapítója és elnöke halálának emlékére állított tölgyfa kereszt. Felirata: „Kerényi Gábor emlékére 1999”. Gábor kútját 2004-ben avatták fel.

G. Szilasy Rita útmenti haláljele

Az Orfűről Pécs felé vezető országút bal oldalán található. Egy 2004-ben történt karambolban vétlen autóvezetőként halt meg. A haláljelet Dobre András mecsekszakáli lakos, volt élettársa állíttatta.

H. Falikép a Muskátli vendéglőben

Serényi László fafaragó, a népművészet mestere az orfűi Muskátli vendéglőnek faragott egy fa faliképet, bronz feszülettel a közepén. A faképet „fohászként” faragta, hogy halála után kiállítása megvalósuljon.

I. II. világháborús emlékmű a Széchenyi téren

Az Orfűi Önkormányzat megbízásából 1993-ban alkotta Bencsik István Kossuth-díjas szobrászművész, beremendi szürke mészkőből. Három oldalán az orfűi, hősi halált halt katonák neve olvasható, akik a második világháborúban vesztették életüket.

Köszönetem szeretném mondani mindenkinek, aki segített megtalálni, felfedezni az útmenti emlékeket, azok történeteit, réges-régi, majdnem elfeledett titkaikat. Köszönöm azt is, hogy kivétel nélkül mindenki szívesen fogadott, akár egy-két mondattal is segített, hogy ez a tanulmány létrejöjjön. Különösen sokat segített Ulmer András bácsi és felesége, Nusi néni Kis-Orfűről, nagyon köszönöm nekik a sok türelmet és a szép történeteket.

Források

Beszélgetések 2010. nyarán Orfűn Bánusz Józsefné Kati nénivel, Braun Jánosné Terivel, Czeininger Tamással, Harmat Bélával, Horváth Károlyné Erzsi nénivel, Kovács Gergővel, Kovács Jutkával, Lieb Györgyné Terus nénivel, Nagy Ferenccel, Pilgermayer Mátyás bácsival és Lici nénivel, Rudolf Jánosné Annus nénivel, Schaf Mártonnal, Schrempf Györgyné Etussal, Sebők Ferenccel, Sebők Lajosné Marika nénivel, Serényi Ákossal, Szabó Lászlóné Katikával, Tóth Bélával és feleségével Marikával, Ulmer András bácsival és Nusi nénivel, Ulmer Antalné Hilda nénivel.

Beszélgetések 2010. nyarán Abaligeten Böjte Csabával, dr. Cziglányi Zsolttal, Gábor Máriával.

Felhasznált irodalom

Bartha Elek: A szakrális célú határbeli építmények funkcionális kérdései. Keresztek, szobrok, kápolnák��� Ház és ember 6. 219--226��� �

Csonka Magyarország közigazgatási helységnévtára. Szerk.: Vitéz Váradi Károly. Budapest, 1942.

Fedeles Tamás: Pécsi Kistérség. Budapest, 2005.

Liszka József: Szakrális Kisemlék Archívum. A szabadtéri szakrális kisemlékek dokumentálása�
a Fórum Társadalomtudományi Intézet komáromi Etnológiai Központjában. Gömör-Kishonti Múzeum Egyesület, Rimaszombat.

Magyar helységnév – azonosító szótár. Szerk.: Lelkes� György. Baja, 1998.

Mecsek: Útikalauz. Szerk.: Oppe Sándor. Budapest, 1959.

Pécs – Baranyai ismertető. Szerk.: Kalotai László. Pécs, 1933.

Tüskés Gábor: Út menti és temetői keresztek Abaliget - Orfű környékén. Ethnographia, XCI. 98–113.

//hu.wikipedia.org